Mert nem annyi volt az, hogy lett egy antiszemita közszereplője a magyar politikai életnek, s kerekedett mellé egy – perdöntő tévedéssel – „egyszemélyesnek” elkeresztelt párt. Csurka István bűnös a nácizmus visszahozatalában. A nácizmus újbóli hivatalossá tételében. A nácizmus általa fészkelte vissza magát a köztudatba, s általa mozgatott meg ismét tömegeket – lehetett rá szavazni. S nem mintha mellékes lenne, de főbűnös a rendszerváltáskor eleve hendikeppel induló magyar jobboldal szétverésében, majd lenullázásban. Az a képtelenség, hogy a Jobbik a 21. századi magyar parlament masszív, mozdíthatatlannak tűnő, középerős tagja, Csurka István lelkén szárad – Vonáék legfeljebb a facebookos megjelenést tették hozzá a projekthez. S ez a legitimizált antiszemitimus vagy nácizmus megmérgezte ezt az országot, megmérgezte és kettészakította – az is lehet, hogy végérvényesen. Generációk rengeteg energiája, szenvedése kell majd helyreállítani ezt a kárt, ha egyszer majd jó irányba fordulnak a dolgok. Pillanatnyilag e jóra fordulás is fényévekre látszik. Dehogy látszik, ki lát fényévekre? Csurka István most elment, de ami a borzasztó, hogy a műve túléli őt, s az nem a Házmestersirató. Aki tehát – akár most, akár máskor – a drámaírót emlegeti, a bűnöst mentegeti, mosdatja a szerecsent. (via Magyar Narancs)
Ez itt a lényeg.Hát azért nem mentegetni akarom Csurkát, távol álljon tőlem, de ez így azért a másik eléggé sarkított libsi álláspont. Mert azért figyeljük meg a kereslet-kínálati görbe változását is az utóbbi időben. Nem a szélsőséges politikák iszonyatosan sikeres politizálása miatt erősödött a cigánygyűlölet, hanem sajnos a helyzet lett rosszabb vidéken, így az igény lett nagyobb, hogy a klasszik vicchez nyúljak. És ezért sajnos másra nem lehet kenni, csak az elmúlthúszévfelelőtlenpolitikájára.
Senki sem mentegeti Csurkát, buta náci volt, de ez az érvelés, ez valami elképesztően hamis, nevetséges baromság. Úgy tesz, mintha 90 előtt nem is lett volna antiszemitizmus, azt kb ő találta volna ki, persze, meg úgy tesz, mintha a Jobbik valami természetes fejlődmény volna. Nemnem, alapvető különbség van a MIÉP/Csurka meg a Jobbik között, ha nem így lett volna, akkor egyesülnek, vagy a Jobbik nem is jön létre, hanem a MIÉP turbózza fel magát.
Plusz, jelzem, hogy az, hogy ekkora teret nyert a szélsőséges hozzáállás, az nem úgy van, hogy ő a hibás, mert miért nem fogta magát vissza, hanem pl sokkal inkább köszönhető egy másik magyar, később politizáló író pártjának, akik mindazt, amiben pl én hiszek, azaz liberálisnak lenni, gyakorlatilag a legaljáig lejáratták, és a hangzatos elveik mentén semmit, de semmit nem tettek az országban azokért az ügyekért, amikben pont nekik kellett volna a leghangosabbnak lenni, ellenben a zsebükért nagyon sokat melóztak. Mondjuk úgy, nem voltak ellensúly, kicsit sem.
engem sem nem örömmel, sem nem szomorúsággal nem tölt el a halála, mert nem tartom annyira érdekesnek, közömbös információ, de az egész magyar szélsőjobb térnyeréséért őt hibáztatni, az nettó faszság. Inkább pl az ELTE töri tanszéken kéne körbenézni az ügyben, tán.
Ha nem Csurka volt az elso magyar szimbolikus naci (de, o volt), ha nem Martin Luther King volt nagyreszben felelos a hatvanas evek polgarjogi mozgalmaiert es “ugyis megtortent volna magatol a dolog”, akkor szerintem a legtisztabb a teljes nemet lakossag kollektiv megbuntetese lett volna Hitler bukasa utan.
A politikusok szamitanak. Ez a politikus ugy dontott, hogy az elso ujfasiszta magyar politikus lesz. Ezt a csavot siratni vagy akar kozszereplokent gyaszolni, vagy kibaszott nagy alszentseg vagy naivitas.
Ezzel nagy vonalakban egyetértek, pont nem Csurka vagy a Mancs a felelős a jelenlegi helyzetért. Aki emlékszik a Jobbik...
meg kell változtatni a magyar nyelvhasználatot, s vele együtt a közgondolkozást, az általánosítást. egyéni példákat kell...
márpedig vallás/egyház, bor, halászlé témában ne számíts másra. csakis tömény elfogultságra!!!
Nem, nem csinalok jobbat, leven remekul el tudom adni a szaktudasomat kulfoldon, ugyhogy ezt teszem. Hivhatod gyava...
Bár szopjatoklemind nagyrészt megmondta...véleményem, azért
Nos, nem. Ezek itt...német parlamenti szélsőbal,...Die Linke...
Elég ezen a téren csak a HaHa meg a Mandiner csörtéjében a védekezésre gondolni: igaz hogy füllentettünk, de hát egy...
mindemellett én sem értek egyet azzal, hogy a Mancs lenne a hibás, azért hozzátenném ezeket: ad 1 Az már egyszer igaz,...
nép szavazta be...parlamentbe. Politikust, választókat, világgazdaságot, EU-t hibáztatni...
törvényszerű, de...véletlenül nyugati országokat mondtál. Nekem úgy tűnik, errefelé...
Pontosan. Nem is tudom melyikük tett többet a Jobbikért, a Mohácsi-testvérek vagy Kolompár Orbán, esetleg a ZG Stúdió!
nap véleménye rovat, best of show.